Első terhességem 2015-ben volt, ekkor 28 éves voltam. 9 hetes terhesen indultam genetikai vizsgálatra magán úton, ami először egy vérvételből áll és 12. héten az ultrahang. Ott kaptam sokkot, amikor a doktor úr a vérvétel előtt ránézett az ultrahangra és azt mondta,hogy nincs szívhangja a babának. Teljesen lefagytam, még akkor sírni sem tudtam abban a pillanatban. Eljöttem tőle, felhívtam a saját orvosomat (mert ő nem csinál genetikai ultrahangot), és ő magyarázta el, hogy most mi fog történni velem. Nagyon rendes volt, elmondott mindent. Két nap múlva mentem a kórházba műtétre, mert nem vetéltem el, nem is véreztem, de így vérmérgezést kaphattam volna.
Ezután jött a rémálom! A kórház!
Először mentem az ambulanciára vizsgálatra. Elmondtam az orvosnak, mi történt. Lényegében nem vigasztalt, majdnem inkább leszidott, miért mentem genetikai vizsgálatra. Már ott kikészültem. Utána ultrahangra mentem, ahol még egyszer szembesültem a szomorú ténnyel, hogy meghalt a pici. Vettek tőlem vért, de egy függönnyel elválasztva ott volt mellettem egy kismama, akinek az NST-t néztek, hangosan lehet hallani a baba szívhangját. Ez kínzás volt számomra.
Ezután felkísértek az osztályra, ahol a férjem már nem jöhetett velem. Ott találkoztam a saját orvosommal, aki egy kicsit lelket öntött belém. Bekerültem egy szobába, 2 fiatal lány volt ott, akik abortuszra jöttek, illetve egy idősebb hölgy, akinek a méhét vették ki. Én csendben, magamba fordulva sírtam, míg ők arról beszéltek, hogy kinek hányadik abortusza ez éppen. Ledöbbentem.
A műtét hamar megvolt, még aznap haza mehettem. De a lelki része az borzasztó. Mindenki megkérdezi hogy vagy?! Ezt csak az értheti, aki átesett rajt. Kiderült, ezután, hogy több ismerősömnek is volt ilyen, de addig nem beszéltek róla, míg velem nem történt ez.
Két hét múlva mentem vissza dolgozni, úgy néztek az emberre, mint aki fertőző, elkerültek, nem tudták mit mondjanak. Ha az utcán mentem, mindenhol babakocsit láttam és terhes anyukákat. Dühös voltam és egyben szomorú. Sajnos ez addig nem lett jobb míg rá 7 hónapra nem lettem terhes. De akkor meg állandóan féltem, hogy újra megismétlődik. Én is próbáltam olvasgatni, hogyan lehet ezt feldolgozni, de gondoltam idővel jobb lesz. Sajnos el kell tudni fogadni.
Egy kicsit az “vigasztalt”, hogy az orvosok azt mondták, ha 12. hét előtt ilyen történik, valószínű beteg lett volna a baba. Mai napig gondolok rá, nem felejtem el soha, de szerintem ezt egyedül nekünk kell tudni feldolgozni. Beszélhetünk róla, kérdezhetünk mást, de nekem ez nem segített.
