Segítő pici lelkek

A Segítő pici lelkek – Vissza a fénybe oldal azért jött létre, hogy a vetélésről nyíltan beszéljünk.

Mindent érinteni szeretnénk.

 

Anyukák, szakemberek fognak beszélni a történetükről, a tapasztalataikról, arról, hogyan tudunk egymásnak segíteni. Hova tudsz fordulni, milyen vizsgálatok léteznek. Kik azok, akik segítenek a gyász feldolgozásában.

 

Interjúk, blog cikkek, őszinte vallomásokon keresztül próbálunk segíteni azoknak a családoknak, akik épp átesnek vagy már átestek ezen a nehézségen.

 

Mindenki mást érez. Mondd el Te is mit érzel, segíthetsz!

rólam

Pintér-Berzsenyi Boglárka vagyok.

Nő, feleség és anya.

Még sincs gyermekem.

2021.11.25-én a 35. születésnapomon történt számunkra egy tragédia, ami rengeteg mindent megváltoztatott. Alig telt el pár nap és tudtam, hogy erről másnak is beszélnem kell. Láttam, hogy a nők szégyenlik magunkat, hogy egyedül vannak, azt gondolják az ő hibájuk. Azért beszélek róla, , hogy tudjak azoknak a nőknek segíteni, akik egyedül vannak, akik egyedül érzik magukat ebben a helyzetben, akik nem tudják, hogyan feldolgozni a történteket, nem tudják hova forduljanak és azt érzik mindennek vége.

A bevezető történetünket itt olvashatod!